Tovább bővül a Microsoft Azure kínálata

Több szolgáltatás kilépett előzetes státuszából, helyüket pedig újabbak vették át. Bejelentésre került az Azure SQL Adatbázis és az Azure Médiaszolgáltatásokhoz tartozó tartalomvédelem következő generációjának elérhetővé tétele. Helyükre előzetes státusszal érkezik az SQL Adatbázisok Sor-szintű védelme és az API Management Premium. A bejelentés itt nem ért véget, a lista további szolgáltatásokat és változásokat tartalmaz!

 

Elérhető az Azure SQL Adatbázis következő generációja; érkezik a Sor-szintű védelem publikus előzetese

A következő néhány hétben folyamatosan kerül bevezetésre az Azure SQL Adatbázis legújabb (V12) frissítésének kiadása. A szolgáltatás Európa északi és nyugati adatközpontjaiban már most is él, 2015. február 9-én érkezik az Egyesült Államok területére, 2015. március 1-jére pedig már világszerte mindenki számára elérhetővé válik. A V12-es szerverek 2015. április 1-jétől kapják meg végleges árazásukat. A frissítés közel teljes SQL Server Engine kompatibilitást hoz magával, javul a nagyméretű adatbázisok támogatottsága, valamint teljesítménybéli növekedés is várható.

Az új előfizetések és az azokban létrehozott adatbázisok az európai régión belül már az új architektúrát fogják használni és teljes hozzáférést kapnak az új képességekhez. Az Észak/Nyugat-európai (már létrehozott) adatbázisok esetében az előfizetőknek lehetőségük nyílik szervereik felújítására, így számukra is elérhetővé válnak ezek az újítások.

Publikus előzetes formájában Sor-szintű Védelem vált elérhetővé az Azure SQL Adatbázisokhoz a V12-es verzió keretében, mely további szűrési lehetőségeket ad az adminisztrátorok kezébe. Az új szolgáltatást kihasználó házirendek az SQL Server Management Studio és SQL Server Data Tools alkalmazásokon keresztül vezethetők be.

További információkért a V12-es frissítéssel kapcsolatosan az Azure SQL Adatbázis szolgáltatás honlapja, valamint a Microsoft Azure Blog kereshető fel.

 

Tartalomvédelem az Azure Médiaszolgáltatásokon belül

A tartalomvédelmi szolgáltatás a mai nappal világszerte elérhetővé vált, mely külön garanciát is kapott az Azure Szolgáltatói Szerződések (SLA) dokumentumán belül. A biztonság maximalizálása érdekében egyaránt bekerültek statikus és dinamikus titkosítási lehetőségek, melyek PlayReady és 128-bites AES kulcsokkal egyaránt használhatók; A titkosítás elvégezhető az adatátvitel során (dinamikusan), illetve utólagosan az adatok feldolgozásakor (statikusan). A szolgáltatás végleges árazása 2015. március 1-jén lép érvénybe.

További információkért az Azure Médiaszolgáltatások oldalát, a Médiaszolgáltatások tartalomvédelméről szóló blog bejegyzést, valamint a következő, média védelméről szóló MSDN szekciót érdemes felkeresni. Az árazásról részletesebb információk olvashatók a következő oldalon.

 

Azure Médiaszolgáltatás: Élő adások perc alapú számlázása

A korábbival ellentétben az élő adások számlázását mostantól nem órák, hanem percek alapján méri a rendszer, ezáltal csökkentve és kiszámíthatóbbá téve a költségeket. A jelenlegi díjazás alapján percekre visszaszámolt ár lép érvénybe.

Részletesebb információk a Médiaszolgáltatások árazási oldalán találhatók.

 

API Management Premium: VPN, geo-disztribúció és Azure Active Directory támogatás publikus előzetesben

Az API Management új, prémium csomagja magas rendelkezésre állás mellett, masszív kvótával (egységenként 1 billió API hívás havonta) ad táptalajt a fejlesztésekhez. A geo-disztribúciónak köszönhetően API Management szolgáltatásunkat szinkronizált konfigurációval futtathatjuk, egyszerre több Azure adatközpontban is. A biztonság növelése érdekében egy API Management Proxy mostantól akár össze is kapcsolható egy Azure Virtuális Hálózattal (beleértve az ExpressRoute-ot). Ezen felül pedig az Azure Directory integrálásával egyszerűen megvalósíthatóvá válik, hogy céges fiókunkkal jelentkezhessünk be a Fejlesztői Portálba.

Bővebb információk az Azure API Management oldalán olvashatók. Részletesebben az árazásról a következő oldalon találunk leírást.

 

Azure HDInsight: elérhető a Script Action

A Script Action parancsfájlok futtatásának lehetőségét hozza el a HDInsight szolgáltatásba, melynek köszönhetően tetszőleges Hadoop projekteket telepíthetünk, módosíthatunk. A Script Action lehetőségeit négy projekten belül is megtekinthetjük, példakódokkal együtt: Spark, R, Giraph és Solr.

További információk a HDInsight oldalán érhetők el.

 

Azure Webhelyek: web log analitika HDInsight-ban

Az Azure Webhelyek szolgáltatásában létrehozott weboldalak és webes alkalmazások mostantól minden felhasználó számára elérhető funkcionalitást kapnak, melynek köszönhetően képesek minden HTTP tranzakcióról és hibáról naplót vezetni. A naplófájlok Azure blob-ban történnek tárolásra. Bár a Hadoop pontosan a hasonló naplófájlok analizálására készült, a folyamat elsajátítása nem volt egyszerű. Erre megoldásként került be a HDInsight-ba egy webes napló analitika eszköz, mely egyszerű lépéseket követve végignavigálja a felhasználót a folyamaton.

További információkért az Azure Webhelyekről a következő oldal kereshető fel, valamint a HDInsight oldalának meglátogatása is javasolt.

 

Mutli-Factor authentikáció alkalmazásonként, Connect Health publikus előzetesben

Az Azure Active Directory Premium új szolgáltatásának köszönhetően feltételes házirendek létrehozásával felügyelheti a felhasználók és csoportok bejelentkezéseit, melyek hozzáférést kérnek adott alkalmazásokhoz. A megbízható IP címtartományból érkező lekérések akár ki is zárhatók a vizsgálatból. A szolgáltatás jelenleg csak a központi alkalmazások elérhetőségét biztosítja, a jövőben minden alkalmazásformára kiterjesztett lesz.

Szintén előzetesként érhető el az Azure Connect Health szolgáltatás is, mely könnyebbé teszi felhő alapú szolgáltatások és identitás infrastruktúrák felügyeletét. Az első kiadásban az Active Directory Federation Services (ADFS) körében kerül bevezetésre a szolgáltatás, azonban a későbbiekben egy bővebb lista lesz elérhető. Fontos megjegyezni, hogy az Azure Connect Health egy Azure Active Directory Premium szolgáltatásként fog megjelenni és egyedül az Azure Preview Portálon lesz elérhető.

Mindkét szolgáltatásról hasznos információk olvashatók a következő Azure Active Directory blog bejegyzésben.

 

Visual Studio Online: csökkentett költségek

2014. december 12-től a Visual Studio Online Load Test szolgáltatás költsége legalább 80%-kal csökkent mindenhol, ahol eddig is elérhető volt a szolgáltatás, még vonzóbb lehetőséget kínálva az alkalmazások terhelési és teljesítményi tesztelésének Azure-ból történő elvégzésére. Szintén 80%-kal csökkent a Visual Studio Online Build szolgáltatás költsége azokban az esetekben, ahol a használat időtartama havi szinten meghaladja a 20 órát.

További információkkal szolgál a Visual Studio Online szolgáltatás honlapja, valamint a hozzá kapcsolódó díjszabási oldal.

 

Szólj hozzá!

komment